"Ha mojito, azt csak a Bodeguitában.
Ha daiquirĂ, azt csak Floridában."
Ernest Heminway
A 18. század elejĂ©n EurĂłpában elkezdtek beszĂ©lni egy erjedĹ‘ nektárrĂłl, amely a krĂłnikák szerint „furcsa viselkedĂ©st Ă©s vĂ©lekedĂ©st idĂ©zett elĹ‘ az embereknĂ©l“ Ă©s „olyan volt, mint a tĂĽzes vĂz“.
Jean-Batiste Labat atya, a nagy világjárĂł Ă©s az ecet desztilláciĂłjának feltalálĂłja már ekkor tanulmányozta, hogy a „fekete faj vademberei“ hogyan kĂ©szĂtettek otthon olcsĂł italt a cukornád levĂ©bĹ‘l. Az erĹ‘s, szĂvĂłs likĹ‘rt, melyet tafiának hĂvtak, azĂ©rt itták, hogy megkönnyĂtsĂ©k nehĂ©z sorsukat, elszökjenek a valĂłságbĂłl Ă©s hĂłdolhassanak rĂ©gi rituálĂ©iknak. Fernand G. Campoamor ĂşjságĂrĂł szerint a hagyományt apárĂłl fiĂşra adták át. Ez volt a rum elĹ‘dje (amely szintĂ©n cukornádbĂłl kĂ©szĂĽl), amely bátorságot adott a harcosoknak összecsapásoknál, másoknak pedig bacchanáliák Ă©s egyĂ©b orgiák során, gyĂłgyĂtotta a sebeket Ă©s segĂtett fejfájás esetĂ©n is.
Az ital elterjedĂ©sĂ©ben Ă©s EurĂłpában valĂł megjelenĂ©sĂ©ben nagy szerepet játszott Hawkins, David Morgan Ă©s Drake kapitány is, akik a párlatot átszállĂtották az Atlanti-Ăłceánon.
30 Ă©vvel kĂ©sĹ‘bb Francis Drake hatalmas pusztĂtást vĂ©gzett a Karibi tĂ©rsĂ©gben, miután Nagy Britannia királynĹ‘je lovaggá avatta. 1580-ban világkörĂĽli ĂştjárĂłl visszatĂ©rve hatalmas mennyisĂ©gű kincsĂ©t a tĂ©rsĂ©gben rejtette el Ă©s soha többĂ© nem tĂ©rt vissza.
Fernand G. Campoamora törtĂ©nĂ©sz kutatásai szerint Drake tengeri kalandjaira mindig vitt magával párlatot Ă©s citromot, hogy megelĹ‘zze a skorbutot. EzekbĹ‘l az összetevĹ‘kbĹ‘l egy olyan koktĂ©lreceptet sikerĂĽlt megalkotnia, amely kiválĂłan illett a forrĂł kubai klĂmához Ă©s ideális volt mindenfĂ©le ĂĽnnepsĂ©ghez Ă©s fiestához. ĂŤgy nagyon kedvelttĂ© vált egĂ©szen a 19. századig.
A koktél szó eredete az angol cock (kakas) és tail (farok) szavakban rejlik, tehát kakasfarok, amely Héctor Zumbada szerint számos hipotézist, feltételezést, vitát, fantáziálást és legendát rejt magában.
Az a hĂr járja, hogy az angol tengerĂ©szek hatalmas mennyisĂ©gű rumot, bort Ă©s egyĂ©b likĹ‘rt ittak, amelyeket draces-nek neveztek (ezt a bohĂ©m tengerĂ©szek Drakes-nek ejtettek) Francis Drakes tiszteletĂ©re.
RamĂłn Palma 19.századi koloniális korrĂłl szĂłlĂł „Kolera Havannában“ cĂmű regĂ©nyĂ©ben a fĹ‘hĹ‘s azt mondja: „Minden nap 11-kor megiszom a kis dracsomat, Ăgy hozom magam jĂł formába a nap hátralĂ©vĹ‘ rĂ©szĂ©re“.
Minden bizonnyal ez volt a hĂres mojito elĹ‘dje: a párlat helyĂ©be idĹ‘vel a rum lĂ©pett. Miguel Boneras felfedezĹ‘ 1910 Ăłta beszĂ©l kevert mojitĂłrĂłl, noha a nemzetközi koktĂ©lrecepteket tartalmazĂł könyvben 1927-bĹ‘l mĂ©g nincs benne. Diadalmas szĂnrelĂ©pĂ©se csak a La Bodeguita del Medio-ban következett be.
„Én hoztam el a mojitot a Bodeguitába“ – mondja Angel MartĂnez – „ahol hamar kedvelttĂ© vált, több tiszteletre Ă©s nemzetközi hĂrnĂ©vre tett szert.“
A mojito elnevezĂ©s eredete ismeretlen. Sokak szerint kollektĂv nĂ©pi bölcsessĂ©gbĹ‘l keletkezett, mĂg mások szerint arra a kubai szokásra vezethetĹ‘ vissza, hogy az italokat vĂzben hűtik. Mojitonak hĂvnak egy hĂşsokhoz használt szĂłszt is (amely sertĂ©szsĂrbĂłl, vadnarancs levĂ©bĹ‘l Ă©s fokhagymábĂłl kĂ©szĂĽl).