Minden város a világon büszkélkedhet valami egyedivel, amitől különlegessé válik és ami híressé teszi. A kubai fővárosban, Havannában, számos ilyen hely található. Ám alig néhánynak van olyan hosszú, gazdag története, és oly fontos emberekkel teli vendégkönyve, mint a koloniális és az „újonnan“ épített Havannát összekötő Empedrado utca közepén lévő La Bodeguita del Medio-nak.
Az a hír járja, hogy az üzlet pont száz macskakőnyire található Kuba legnagyobb amerikai barokk épülettől, a havannai katedrálistól. Az, hogy a Bodeguita pont az említett Empedrado utca közepén, a 207-es szám alatt található, 1950-ben egyben névadójává is vált a helynek. A La Bodeguita del Medio spanyolul ugyanis annyit jelent: „kocsma az utca közepén“. Ez a helyválasztás sokak számára logikus, ugyanakkor meglepő is lehet, mivel a legtöbb bár és étterem stratégiai okokból általában utcasarkon helyezkedik el.
Amikor valaki belép a havannai La Bodeguitába, az első, ami magával ragadja, az a kubai menta kellemes illata, amely nagyon kedvező hatással van az emésztésre is. Ezért is vált elválaszthatatlan részévé a híres kubai italnak, a MOJITONAK, amely a ma ismert ízét és jellegét épp a La Bodeguitában kapta. A havannai La Bodeguita hátsó részében a vendégek kiváló kubai ételeket is élvezhetnek, miközben tradicionális helyi dallamokat játszik a kubai trió.
Térjünk azonban vissza a múlt század háborús éveibe, egészen pontosan 1942-be, amikor a vállalkozó szellemű Angél Martinez Borroto megérzéseire hallgatva megvásárolt egy kis helységet az Empedrado utcában, Havanna akkoriban még erődítményként elkerített történelmi részében, ahol útnak indította üzletét, akkori nevén a La Casa Martínez-t. Nem sokra rá egy Martínezhez nagyon közelálló személy, Felito Ayón nyomdát nyitott a közelben. Mivel a nyomdában eleinte nem volt telefon, Ayon ügyfelei gyakran Martínez Bodeguitájába jártak át hívásokat intézni, rendre egy pohárka rum kíséretében.
A La Bodeguita fő vendégei közé tartozott elsősorban a kubai költészet klasszikusa, Nikolas Guillén és a kiváló prózaíró, Alejo Carpentier. Az idő múltával a Bodeguita egyre közkedveltebb és keresettebb hellyé vált mind az értelmiség, mind a művészek és az egyszerű bohémek körében. Azt lehet mondani, hogy a Bodeguita így a haladó gondolkodású értelmiségiek és művészek bástyájává vált, akik nem csak Latin-Amerikából, hanem az egész világról érkeztek ide.
Eleinte a Bodeguitában csak a bárnál lehetett mulatozni. Csak később győzték meg Martínezt barátai arról, hogy szolgáljon fel nekik ételt is az üzlet hátsó felében. Eleinte maga Martínez felesége főzött, akit örmény lánynak becéztek, de pusztán a családtagok és a pár fős személyzet számára. Az akkori étrend fő fogása a fekete bab és fehér rizs keveréke volt, amit „maurik és keresztények“ néven emlegettek (röviden csak „CONGRI“). Ehhez rendre sült sertéshúst ettek („Masas de puerco fritas“), végül a sült banánszirmokat vagy banánból készült palacsintát kaptak, amelyet a helyiek „Tostanes de plátano“ néven ismernek. Martínez hamar eleget tett hű vendégei kérésének és ételt is kínált, de fizetni továbbra is csupán az italért kellett.
1950-ben Martínez véglegesen átnevezte üzletét La Casa Martínez-ről La Bodeguita del Medio-ra, mivel törzsvendégei már úgyis hosszú ideje így emlegették. A múlt század ötvenes éveiben olyan híres személyiségek látogatták rendszeresen a Bodeguitát, mint az amerikai énekes Nat King Cole, az irodalmi Nobel-díjas Ernest Hemingway, a női szépségideál Brigitte Bardot, a cseppet sem kevésbé elbűvölő Sophia Loren, az amerikai színész Spencer Tracy, továbbá Errol Flynn, Austin Lara és Mario Moreno. Ezek a nagy nevek, a kubai értelmiség legjavával együtt, egyre több lelkes látogatót vonzottak a Bodeguitába.
Régi fényéből mit sem veszítve, a La Bodeguita del Medio mindmáig őrzi a régi Havanna bohém múltjának emlékét, hisz ma is az értelmiségiek, politikusok, vagy csak az arra sétálók kedvelt találkozóhelye.
A Bodeguita vendégei közül sokan úgy vélik, hogy a XIX.század végi koloniális épület a legértékesebb aláírásokat, emlékeket és fényképeket őrzi falain, ami már rég méltóvá tette, arra, hogy bekerüljön a Guiness Rekordok Könyvébe.
