"Ha mojito, azt csak a Bodeguitában.
Ha daiquirí, azt csak Floridában."
Ernest Heminway
A 18. század elején Európában elkezdtek beszélni egy erjedő nektárról, amely a krónikák szerint „furcsa viselkedést és vélekedést idézett elő az embereknél“ és „olyan volt, mint a tüzes víz“.
Jean-Batiste Labat atya, a nagy világjáró és az ecet desztillációjának feltalálója már ekkor tanulmányozta, hogy a „fekete faj vademberei“ hogyan készítettek otthon olcsó italt a cukornád levéből. Az erős, szívós likőrt, melyet tafiának hívtak, azért itták, hogy megkönnyítsék nehéz sorsukat, elszökjenek a valóságból és hódolhassanak régi rituáléiknak. Fernand G. Campoamor újságíró szerint a hagyományt apáról fiúra adták át. Ez volt a rum elődje (amely szintén cukornádból készül), amely bátorságot adott a harcosoknak összecsapásoknál, másoknak pedig bacchanáliák és egyéb orgiák során, gyógyította a sebeket és segített fejfájás esetén is.
Az ital elterjedésében és Európában való megjelenésében nagy szerepet játszott Hawkins, David Morgan és Drake kapitány is, akik a párlatot átszállították az Atlanti-óceánon.
30 évvel később Francis Drake hatalmas pusztítást végzett a Karibi térségben, miután Nagy Britannia királynője lovaggá avatta. 1580-ban világkörüli útjáról visszatérve hatalmas mennyiségű kincsét a térségben rejtette el és soha többé nem tért vissza.
Fernand G. Campoamora történész kutatásai szerint Drake tengeri kalandjaira mindig vitt magával párlatot és citromot, hogy megelőzze a skorbutot. Ezekből az összetevőkből egy olyan koktélreceptet sikerült megalkotnia, amely kiválóan illett a forró kubai klímához és ideális volt mindenféle ünnepséghez és fiestához. Így nagyon kedveltté vált egészen a 19. századig.
A koktél szó eredete az angol cock (kakas) és tail (farok) szavakban rejlik, tehát kakasfarok, amely Héctor Zumbada szerint számos hipotézist, feltételezést, vitát, fantáziálást és legendát rejt magában.
Az a hír járja, hogy az angol tengerészek hatalmas mennyiségű rumot, bort és egyéb likőrt ittak, amelyeket draces-nek neveztek (ezt a bohém tengerészek Drakes-nek ejtettek) Francis Drakes tiszteletére.
Ramón Palma 19.századi koloniális korról szóló „Kolera Havannában“ című regényében a főhős azt mondja: „Minden nap 11-kor megiszom a kis dracsomat, így hozom magam jó formába a nap hátralévő részére“.
Minden bizonnyal ez volt a híres mojito elődje: a párlat helyébe idővel a rum lépett. Miguel Boneras felfedező 1910 óta beszél kevert mojitóról, noha a nemzetközi koktélrecepteket tartalmazó könyvben 1927-ből még nincs benne. Diadalmas színrelépése csak a La Bodeguita del Medio-ban következett be.
„Én hoztam el a mojitot a Bodeguitába“ – mondja Angel Martínez – „ahol hamar kedveltté vált, több tiszteletre és nemzetközi hírnévre tett szert.“
A mojito elnevezés eredete ismeretlen. Sokak szerint kollektív népi bölcsességből keletkezett, míg mások szerint arra a kubai szokásra vezethető vissza, hogy az italokat vízben hűtik. Mojitonak hívnak egy húsokhoz használt szószt is (amely sertészsírból, vadnarancs levéből és fokhagymából készül).
